2013. június 11., kedd

Cégalapítás Ausztriában



Az ausztriai cégalapítás igencsak kedvelt a magyar vállalkozók körében, hiszen az ország határos Magyarországgal, s nem csak a határmenti régiókból, hanem a keleti megyékből is sokan jönnek Ausztriába, hogy valamilyen vállalkozást indítsanak a szomszédos németajkú országban. 

Ausztriában is a GmbH, azaz a KFT a legkedveltebb vállalkozási forma, amelynek minimum törzstőkéje a cikk írásának a pillanatában 35.000 Euró. Az alakuláskor a tagoknak kötelező módon be kell fizetniük a cég törzstőke számlájára a minimum törzsbetétnek legalább a felét, azaz 17.500 Eurót. Természetesen tárgyi eszközöket is bevihetnek a tagok, azonban ez kissé körülményes. Létezik azonban egy olyan törvénytervezet, melyet ha elfogad a parlament, akkor a törzstőke minimum értékét le fogják szállítani 10.000 Euróra, ami jelentős könnyítést jelentene a vállalkozók számára, hiszen a 35 ezres összeg sokaknak gondot okozhat. 

A GmbH akárcsak Európa többi részén, korlátolt felelősségű társaságként fungál, ami azt jelenti, hogy a cég a törzstőke vagyonával vonható felelősségre, afölött nem perelhető, csakis abban az esetben, ha az ügyvezető szándékos csalást követett el, ugyanis ilyenkor a vállalkozás vezetőjét büntetőjogi felelősség is terheli szándékos károkozásért.

Nem úgy, mint Magyarországon, Németországban, vagy Romániában, itt a tagoknak és ügyvezetőknek rendelkezniük kell egy ausztriai lakcímmel is ahhoz, hogy létrehozzák a társaságot. A cégalapítás első lépése tehát a lakcímbejelentés, amit a szolgáltatók többnyire felkínálnak a külföldi ügyfelek részére. 

Ausztriai cégalapítás: szükséges okmányok
1. Útlevél, vagy személyigazolvány másolata
2. Lakcímkártya másolat
3. Tevékenységi körök az aktuális TEÁOR-listából
4. Cégnevek
5. Lakcímigazolás
6. Székhelyszerződés
Az 5-ös és 6-os pontok némi magyarázatra szorulnak. Ha valaki Ausztriában szeretne céget alapítani, akkor szüksége van egy bejelentett lakcímre, és a helyi tanácstól kell kapnia egy lakcímigazoló kártyát, amit németül Meldezettelnek nevezünk. Továbbá meg kell jelölni a társaság jövendő székhelyét is, ezt egy előre megkötött bérleti szerződéssel tudják igazolni a cégtulajdonosok.

A GmbH alapítás időtartama hozzávetőlegesen 2 hetet vesz igénybe, ezt követően pedig lehet kérvényezni az Európai Uniós Adószámot, amelynek elbírálási ideje további 2-3 hét. Ha egy jól megírt, jól kidolgozott üzleti tervet nyújt be a cég a Finanzamt-hoz, azaz a helyi APEH-hez, ahol odaítélik az EU-s számot, akkor minden további nélkül megkapja a vállalkozást az Umsatz ID Steuernummer-t, amelynek segítségével ÁFA-mentesen tud vásárolni, és eladni termékeket és szolgáltatásokat más Uniós országokban regisztrált cégeknek. 

A társasági adó tekintetében igencsak szigorúak az osztrákok, hiszen itt 25% az adó, az ÁFA viszont alacsonyabb, mint Magyarországhon, itt 20% ÁFA-kulccsak dolgoznak a cégek. Az osztalékadó szintén magas, 25%-ot kell befizetniük SZJA-ként azoknak, akik kiemelik vállalkozásukból a megtermelt profitot, mint magánszemély. 

Ausztriában köteles számlát vezetnie az osztrák vállalkozásnak, legismertebb osztrák bankok közé tartozik az Erste és a Raiffeisen bank. 

Bécs számos magyar vállalkozót vonz, hiszen közel van Megyarországhoz, s itt megjelenni valamely szolgáltatással, termékkel, eleve azt jelenti, hogy egy többmilliós fogyasztóréteget tudnak megcélozni a vállalkozások, ha jól felépítik a cég marketingjét. 

Minden magyar vállalkozónak, aki Ausztriában kíván céget alapítani sok sikert kíván az európai cégalapítós blog.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése