2014. augusztus 10., vasárnap

Cégalapítás Monacóban

            Eddigi cikkeim nagy része az offshore cégalapítás felé húzott, ám most egy olyan országot/ városállamot mutatok be, mely minőségi vállalkozást nyújt az érdeklődők számára.
            Monaco a világ második legkisebb országa, ám mégis maga a paradicsom. Az emberek odafigyelnek mindenre, legyen szó tisztaságról, pénzügyről, ebben az országban a rendőrök is kedvesek és szívesen segítenek bárkinek bármiben, valamint az emberek legnagyobb része beszéli az angol nyelvet.
            Az cégalapítás azzal indul, hogy az ügyvezető le kell, üljön beszélni az állam egy képviselőjével, aki szívesen segít a vállalkozásindításban, válaszol minden kérdésre, és a beszélgetés után is bármikor fel lehet hívni, ha kérdések merülnek fel. Ő az, aki meg tudja mondani, hogy hogyan kell megalapítani a vállalkozást, illetve hogy mennyibe is fog kerülni. Érdekesség az is, hogy egy cég egy tevékenységet folytathat csak.
            Az egyetlen negatívum talán sokak számára az lehet, hogy a cég fenntartása több ezer euróba kerülhet havonta. Ám ezt kompenzálja, hogy a társasági adó értéke 2 évig 0%, majd ezután kezd el növekedni, amíg el nem éri a 33%-ot, ám ez csak az 5. működési év végére várható. Az is pozitívum, hogy osztalékadó nincs, valamint egy cégtulajdonos sokkal könnyebben válhat rezidenssé, és bárki elhiheti, hogy Monacóban élni egyszerűen csodálatos. A minimálbér 1500 euró (5x magasabb, mint hazánkban).
            Bár ez az ország offshore szempontból is tökéletes, nagyon odafigyelnek az illegális dolgokra, feketén beszerzett pénzekre, és minden olyan dologra, amiben egy kicsit is látják, hogy valami nem jó. Épp ezért nevezhető nyugalmas, biztonságos országnak.
            Ha nem szeretne tovább a hazánkban vállalkozásával kínlódni, mert a kormányunk jelen pillanatban ellehetetleníti a vállalkozások működését, akkor próbálkozzon meg egy Monacói cégalapítással, hisz sokkal nagyobb sikerre tehet szert.

2014. július 23., szerda

Cégalapítás Boszniában

           Nem is tudom, mit írjak erről az országról, hisz nagyon megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint megéri Bosznia-Hercegovinában befektetni, vállalkozást alapítani, mások szerint pedig nem. Vannak olyan dolgok, melyek tényleg jól jönnek egy cég életében, de mások pedig nem, így mindenki maga döntse el, hogy megéri-e vagy nem.
            Bosznia egy nagyon szegény ország, gyenge infrastruktúrával és államigazgatással. Az 1992-1995-ös háború csak rontott az országon, és az óta is próbál feltörekedni, bár eddig nem túl sok sikerrel. A szegénység egyes befektetők részére hátrányt mások részére lehetőségeket jelent.
            A boszniai törvények kimondják, hogy egy külföldi befektető legyen az természetes vagy jogi személy, jogilag nem tér el egy bosnyák állampolgártól, így bárki szabadon alapíthat vállalkozást az országban.
            Társasági formák
-          Betéti Társaság
-          Részvénytársaság
-          Korlátolt Felelősségű Társaság
-          Egyéni vállalkozás
Korlátolt felelősségű társaság esetében az alaptőke minimum értéke 2000 KM (bosnyák márka), míg részvénytársaságok esetében 50 ezer KM.
            A társasági formák ebben az országban nem térnek el szinte semmiben a hazánkban használatosoktól.
Adózás
Boszniában az Általános Forgalmi Adó értéke 17%, míg a társasági adóé 10%
A személyi jövedelemadó 10%.

2014. július 6., vasárnap

Cégalapítás Moldovában

            Moldova egy viszonylag távoli országnak számít Magyarországhoz viszonyítva, ezért elég kevesen alapítanak céget a magyar üzletemberek közül, ráadásul az országban nem beszélnek olyan sokan idegen nyelvet sem, ezért a kommunikáció sem a legegyszerűbb.
            Most 10 lépésben leírjuk Önöknek a moldovai cégalapítási folyamatot:
1.      A legfontosabb lépés a tevékenységek kiválasztása, majd megy üzleti terv készítése.
2.      Ha az első lépés megvan, akkor el lehet menni a Nemzeti Regisztrációs Kamarához ahova mindössze egy személyi igazolványt kell, magunkkal vigyünk. Itt majd ki kell töltenünk egy alapítási kérvényt melyben meg kell határozni a cég nevét (jobb, ha többet is feltüntetünk a kérvényben, hogy az egyik biztos jó legyen) és a tevékenységi köröket, melyekből 5-öt választhatunk, ám ezt később változtatni is lehet majd. Itt majd elvégeznek egy ellenőrzést, melyben azt nézik, hogy nincs-e adóssága az adóhivatal felé. A kérvény benyújtása után kapunk egy bizonylatot, mellyel el kell menni a bankba megnyitni a bankszámlát, illetve egy számlát is kapunk a cégalapítás költségéről mely 125 euró, mely befizetése után 5 napig tart a regisztráció. A székhely bérleti szerződését is a kérvény mellé kell majd csatolni.
3.      El kell menni, megnyitni a bankszámlát ahol be, kell fizetni majd 1250 eurót, ám abban az esetben, ha a cégben többen is vannak, ennek az összegnek elegendő, ha a 40%-át fizetjük be.
4.      Visszamegyünk a Regisztrációs Kamarához és kikérjük a cég dokumentumait. Ezekről jó ha csinálunk legalább 5 másolatot nehogy elveszítsük őket.
5.      Ezután lesz egy utunk a Nemzeti Statisztikai Hivatalhoz, ahol kivesszük a tanúsítványokat a tevékenységi körökről.
6.      Megkeresünk és szerződést kötünk egy könyvelővel, akivel elmegyünk az adóhivatalhoz a cég dokumentumaival.
7.      Az adóhivatalos ügyek elintézése után vissza kell menni a bankba véglegesíteni a bankszámlát, ám ehhez szükség lesz az összes alkalmazott, ügyvezető és könyvelő aláírás címpéldányára (ennek ára 30-40 euró).
8.      Az alapítás után 10 napunk van elintézni a társadalombiztosítást, ellenkező esetben egy 50 eurós büntetést is kaphatunk.
9.      Szintén az alapítástól számított 30 napon belül vissza kell menni a statisztikai hivatalhoz véglegesíteni az iratokat.
10.  A legutolsó lépés az egészségbiztosítás megkötése, melyhez el kell menni az országos egészségbiztosítási társasághoz.
Ha ezt a 10 lépést elvégezzük már garantáltan egy moldovai cég tulajdonosai leszünk. Sok szerencsét mindenkinek.

compania Nationala de asigurari medicale.

2014. június 16., hétfő

Cégalapítás Norvégiában

            Norvégiával való kereskedelmi kapcsolat nem túl erős a magyarok szempontjából, hisz az import és export mennyiség nem valami nagy, mondhatni, hogy szinte elenyésző. Ebből kifolyólag kevés magyar üzletember van, aki ebben az országban alapít céget, ám mi mégis úgy gondoljuk, hogy van olyan, akinek jól jönnek, azon információk melyeket mi itt megosztunk.
            Az ország 385 ezer négyzetkilométeren fekszik és majdnem 5 millió lakossal rendelkezik. Hivatalos nyelve a norvég és egyes részeken a számi, hivatalos pénzneme pedig a norvég korona (NOK).
            A vállalkozási formák szabályozásai megegyeznek bármely másik európai ország formáival, az EGT megállapodás révén. A leginkább használatos cégformák itt is a Korlátolt Felelősségű Társaság és a Részvénytársaság.
            A kft.-ről annyit érdemes tudni, hogy a minimális alaptőkének az értéke 100 ezer NOK (ez 3,3 millió forintnak felel meg).  Szükség van 3 igazgatótanács tagra, ám abban az esetben, ha a cég alaptőkéje meghaladja a 3 millió norvég koronát, a tagok száma lehet kevesebb is. Részvénytársaságok esetében az alaptőke minimum értéke 1 millió norvég korona, és itt minden esetben szükség van a 3 igazgatótanács tagra. Annyi eltérő szabályozás van még a részvénytársaságok esetében, hogy az igazgatótanács tagok 40%-a egy nemű kell legyen, ez tehát azt jelenti, hogy egy részvénytársaság igazgatótanácsa nem állhat csak nőkből, vagy csak férfiakból.
            Adózás
            Norvégiában az Általános Forgalmi Adó értéke 25%, ám élelmiszerekre ez lecsökken 11%, illetve 7%-ra személyszállításra.
A nyereségadó 28% ám vannak különböző önkormányzatok ahol ez az érték is csak 24,5%.