2013. március 2., szombat

Cégalapítás Romania, Registration of a Company


A cégalapítás folyamata Romániában a következő. A megrendelő személyes adatai, mint magyar állampolgár esetén személyigazolvány és lakcímkártya másolata szükséges hozzá, s ezen adatokkal szükséges az alapító okirat, aláírásminta, ügyvezetői nyilatkozat és egyéb formanyomtatványok megszerkesztése. Az alapító okiratot és a nyilatkozatokat közjegyző előtt kell aláírniuk a tagokknak, ügyvezetőknek. Egy romániai KFT-nek maximálisan 50, minimálisan 1 tagja lehet, s az ügyvezetők számát illetően is ugaynez az elvárás. A romániai cégalapítás hozzávetőlegesen 1 hetet vesz igénybe, ez idő alatt bejegyzi a cégbíróság a gazdasági társaságot, a cég rendelkezni fog cégjegyzékszámmal és romániai adószámmal is. Természetesen a cég megalakulásához szükség van egy romániai címre, székhelyre, ahova bejegyeztetjük a társaságot. Ezt az elején kell meghatározni, és a kereskedelmi kamara előtt egy ingyenjogú vagy bérleti szerződéssel kell igazolni a székhelyet, ami tulajdonképpen a társaság irodája is egyben. Az adóhatóság minden esetben kimegy ellenőrizni a székhelyet, hogy konstatálják, hogy ott valóban irodai körülmények vannak, és a kiválasztott cím, annak meghatározott szobája alkalmas arra, hogy ott vállalkozás működhessen. Ha ez megtörtént, és az adóhatóság embere jóváhagyja a székhelyet, és leellenőrizte a cégbíróság által kibocsájtott dokumentumokat, mint a Végzés, friss cégkivonat, akkor engedélyezi a cég ÁFA-körbe való regisztrációját. Természetesen nem szükséges az ÁFA-regisztráció, csakis akkor fontos, ha egy vállalkozás külföldre akar számlázni. Az ÁFA-regisztráció az előszobája a közösségi adószámnak, ami Romániában a román adószámból, azaz CUI-ből tevődik össze, és a RO előtagból. A Ro előtag fog szerepelni a cégbíróság által megadott adószám előtt, amit az adóhivatal feltüntet egy európai adatbankban is, ahol a partnerek leellenőrizhetik, hogy létezik-e az illető cég közössági adószáma. A cégbejegyzés megtörténte után olyan 2-15 nap alatt érkezik meg az uniós adószám, tehát viszonylag rövid idő alatt működőképes egy román vállalkozás.

Adózás Romániában

Romániában alakuláskor 3%-os társasági adó lesz érvényes a gazdasági társaságokra, s mindaddig a 3%-os árbevétel utáni adózási kategoriába fog tartozni egy vállalkozás, amíg a cég el nem éri az 1 millió eurónak megfelelő forgalmat. Mihelyst a KFT átlépte ezt a határt, azonnal és automatikusan a 16%-os nyereségadózási forma lép érvénybe. Romániában az ÁFA-kulcs jelenleg 19%, ami nem kevés, de még mindig alacsonyabb a magyarországiénál. Ha egy romániai cég külföldre bocsájt ki számlát, vagy külföldről kap számlát, akkor a számát ÁFA-mentesen kell kiállítani, és majd csakis a végfelhasználónak kell befizetnie az ÁFA-t.

Az utóbbi időben elég sok magyar vállalkozó alapított céget Romániában, számos erre szakosodott iroda létezik, amelyek segítenek a magyar vállalkozóknak a cégalapításban, és székhelyszolgáltatást is felkínálnak ügyfeleiknek. íme például a:
International Business Builder SRL
Adószám:41906673
Elérhetőség: +40758560294 / +36702285954
office@internationalbusinessbuilder.com
Kapcsolattartó: Kósa Norbert


            Előző cikkünkben a Magyarországi cégalapítással foglalkoztunk, és most sem megyünk messzire, csak a szomszédos országba, azaz Romániába.  Mielőtt Romániában alapítana egy céget, fontos megtudnia néhány hasznos információt, amiket megtudhat ebből a cikkünkből.
            Az előbb említett cégalapítós iroda weboldala bár angol nyelven van, rejtegethet olyan információkat, amiket mi nem írunk le, ezért ha rendelkezik angoltudással, ajánlom figyelmébe azt az oldalt.  
            Hasznos információkat ígértem önöknek, így kezdeném azzal, hogy hol érdemes céget alapítani, ha Romániáról van szó. Két várost tudnék önöknek ajánlani. Az egyik Bukarest a másik pedig Nagyvárad. Bukarest abból a szempontból tűnik jó választásnak, hogy Románia fővárosa, és több mint 2 millió lakosa van. Bukarestben nagyon sok az üzletember, turista hisz egy szép város és van nemzetközi repülőtere is. Nagyvárad mellett szól az hogy egy szép, viszonylag nagy határ menti város, ahova szintén sok külföldi turista, üzletember jár, könnyű eljutni és hamarosan már Nagyváradnak is lesz nemzetközi reptere, mely még jobban fellendíti a város gazdaságát.
            A cégnév választásnál érdemes odafigyelni, jó, ha előre kigondolunk 2-3 cégnevet, hisz Romániában-életben van egy olyan szabályozás, hogy 2 cégnév között legalább 2 betűnek különböznie kell, és nem lehetnek benne másfajta karakterek.
            A cégalapítás időtartama Romániában 3 nap és 3 hét között mozog, ez attól függ, hogy milyen cégalapítós irodát bíz meg a cégalapítási művelettel.
            Milyen dokumentumok szükségesek a Román cégalapításhoz? Mindössze egy lakcímkártya és egy személyi igazolvány.
            Ha további információkat szeretne megtudni magyar nyelven, akkor a következő telefonszámon illetve e-mail címen mindent megtudhat:
Kósa Norbert - +40758560294 / +36702285954 / office@internationalbusinessbuilder.com.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése