2013. április 7., vasárnap

Cégalapítás Liechtensteinben



            Első sorban amit Liechtensteinről tudni, kell hogy egy nagyszerű adóparadicsom, viszont nem Európai Úniós tagállam, a hivatalos pénznemük pedig a svájci frank (CHF), a hivatalos nyelvük pedig a német.
            Cégalapítás szempontjából nagyon is megfelelő ez az ország, hisz kicsi, és senki nem szól bele a pénzügyekbe, valamint magas szintű titoktartási szabályok vannak érvényben, akiknél gondd van a ciprusi vállalkozásuk miatt, nyugodtan át tudják költöztetni cégüket ebbe az adóparadicsomba.
            Liechtensteinben négy cégforma működik: Magánalapítvány, Anstalt, Részvénytársaság és Trust, ezekkel a következő sorokban meg is ismerkedhet.
            Az Anstalt cégforma egy egyedi cégforma, legalábbis hazánkban nem létezik, így nincs magyar nyelvű megfelelője sem, viszont ez egy jogi személyiséggel rendelkező cégforma. Ez a cégforma végezhet ugyan úgy aktív mint passzív üzleti tevékenységet, azaz kereskedelem, szolgáltatás, stb.       Az alaptőke értéke 30.000 CHF ami 7,5 millió forintnak felel meg. Szerintem mondanom sem kell hogy az alapító dönt mindenről, és ezeket a jogokat lehet értékesíteni is, és ha a cég aktív akkor köteles a könyvvizságlatra és könyvelésre is.
            A Részvénytársaság már az ansalt-nál ismertebb cégforma, mivel hazánkban és más európai országban is létezik. Ennek főbb területei a pénzügyi és ingaltan tranzakciók, valamint a nemzetközi kereskedelem. Itt már a tulajdonosok közgyűlése a döntéshozó szerv, melyeknek joguk van felosztani a profitot és értékesíteni az eszközöket. Kibocsájthat rézsvényeket melyek névre vagy bemutatóra szólóak. Az alaptőke értéke itt 50.000 CHF, amely nagyjából 12 millió forintnak megfelelő összeg. Itt is van könyvelési és könyvvizsgálati kötelezettség, illetve az eves beszámolót le kell adni a pénzügyi évet követő 15 hónapon belül.
            A Trust egy olyan cégalapítási forma amelyet csak Liechtensteinben és Scájcban lehet alapítani, és nem rendelkezik jogi személyiséggel. Magát a szót nem lehet lefordítani ezért az angol megfelelőjét tudjuk csak használni. Ezt egy ,,settlor’’ hozza létre, és átadja a ,,trustee’’-nek a vagyon feletti rendelkezési jogot és megjelöli a kedvezményezetteket. A settlor lehet kedvezményezett is, viszont nem rendelkezhet az eszközökkel. Trusttel lehet vásárolni, tartani részvényeket is és nem kell könyvelést vezetniük.
            Az utolsó cégforma, azaz a Magánalapítvány a legtöbbet használt forma Liechtensteinben, melynek jelentős szerepe van a családi vagyontervezésben, az öröklés megtervezésében, illetve a nemzetközi adótervezésben. Ezen cégformának a legfőbb felhasználási területei nem mások, mint a jótékonyság, visszavonulás utáni időszak finanszírozása, családtagok anyagi támogatása és a részvények tartása. A magánalapítvány nem végezhet aktív üzleti tevékenységet, és az alapító az eszközöket is át kell adja az alapítványnak. Az alaptőke itt is 30000 CHF, mint az anstaltnál.

A Liechtensteini adózásról nem lehet sokat írni, mivel kevés adó létezik. A székhellyel rendelkező cégek fel vannak mentve a progresszív adók alól. Létezik viszont tőkeadó ami éves mértékben számolva a jegyzett tőke 0,1%-a, de nem lehet kevesebb mint 1000 CHF, valamint van még egy alaptőkéből kifizetett adó/osztalék melynek értéke 4% és egy 10% ,,flat tax’’-nak nevezett adó is.
Ha Liechtensteinben alapít céget, akkor bankszámlát akár otthon is nyithat, hisz az állam elfogadja azt is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése